"Éjfél van:
a szellemek órája,
amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon,
s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt.
Az egyik tépett, havas szakállú agg,
a másik ifjú ember.
- Elvégeztem, Uram - szól az agg -,
bocsásd el szolgádat!
- és leteszi a tarisznyáját meg a botot.
Januártól decemberig jártam a földi utakat,
és arcod bélyegét mindenre ráütöttem.
Mozgattam az órákat és napokat.
Csírákat szöktettem életbe,
és érett magokat arattam;
a rügyeket virágba borítottam,
és gyümölcsöket is leszedtem.
Öreg sírok hátát behorpasztottam, régi fejfákat eldöntöttem,
temetőket gyarapítottam.
De ott voltam, Uram, a nászágyon is,
és egyformán mértem a szerelem bódulatát és a vajúdás gyötrelmeit.
A folyók új szigeteket raktak, régieket hordtak el,
a hegyek hátán megnőtt a hó, de el is múlott,
a völgyek torkában új források fakadtak,
s a régiekre köveket raktam rendelésed szerint.
Öledbe hullott, Uram, minden.
A növekedés, az épülés is, meg a romlás is;
csak Te maradtál, Uram, változatlan és örök, elejétől fogva.
Az ifjú felveszi a botot, meg a tarisznyát.
Az elnyűtt suháng acélos, görcsös bottá erősödik abban a pillanatban,
s a foszlott tarisznya újjá, kövérré dagad a láthatatlan útravalótól.
-Elmegyek, Uram - szól -, akaratod szerint.
Útravalómat elszórom majd a földi világban.
Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat;
dús kalászokat érlelek, és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban;
aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
Csak egyet kérek tőled, Uram, ha megengeded.
Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz,
bőkeszű a búzaérlelő nyár,
vidám a szüretes ősz és nyugodt, telekamrás a tél,
amiket, ím, tarisznyámba adtál.
Én leszek az idő egy évig, Uram, a Te egyik világodban,
engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek,
és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem,
a könnyet s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre.
Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ.
A vándor elindul a csillagerdők úttalan útjain a Földre."
* Fekete István: Szilveszter éjjel *
"Nagy lábast hoztak be tele vízzel, s a szoba közepére állították.
Horpadt pléhkanálban, a borszesz lángja fölött,
apró ólomdarabkákat olvasztottak,
azután kapukulcsot tartottak a víz fölé,
s a megolvadt ólmot óvatos mozdulattal - a kulcson át - a vízbe öntötték.
Az ólom sistergett a vízben, s rögtön megalvadt.
A családfő feltűrte kabátujját, s óvatos ujjakkal,
mintha rákot halászna ki a fürdőkádból, kiemelte a lábasból a torz öntvényt.
- Csak az árnyéka számít! - kiáltozták.
- Vetítsd az árnyékát a falra!
Éjfél múlt már. A városban még zúgtak a harangok...
"Jobb lesz!" - mondták az optimisták.
S az öregek óvatosan: "Ne legyen rosszabb".
Sokan halottaikra gondoltak e pillanatban.
Sokan ezt gondolták: "Készpénz, egészség!" -
s titokban két ujjal megérintették az asztal fedőlapját.
Az ólom árnyéka sötéten megmaradt a falon,
mint a légypiszok, melyet vegyi szerekkel lehet csak lemosni.
A családfő két ujjal lassan forgatta az ólomdarabot,
új és új szögbe állította, bólogatott és morgott.
A család ott állott körülötte, s kételkedő, reménykedő, gúnyos, alázatos,
fölényes és aggódó pillantások követték az árnyékot.
"Fegyvert mutat" - mondták a pesszimisták -,
torpedózúzót mutat, huszárt karddal, pikás muszkát".
S a fiatalok: "Sítalpas embert mutat, törött lábbal".
S a családfő idősebb nőtagjai: "Drágaságot mutat".
Ezt nem értette senki, de a nagy zűrzavarban elfeledtek tiltakozni.
És a dévajok: "Bölcsőt mutat, bölcsőt és cuclit"...
Az öntött ólom árnyéka a valóságban nem mutatott semmi foghatót és értelmeset...
"Nem mutatott semmit" - mondták a családtagok csüggedten -,
"sem jót, se rosszat".
S eldobták az ólmot, s a lány kivitte a lábast..."
* Márai Sándor: Ólomöntés *
B.Ú.É.K.
2011
Boldog új évet kívánunk!
"Diese Geschichte spielt im alten Persien.
Es war an der Zeit, das Neujahrsfest vorzubereiten.
Der König wies seine Leute an:
"Ich möchte, dass es ein wirklich königliches Fest wird.
Die Gästeliste soll überquellen von illustren Persönlichkeiten.
Die Tische sollen sich biegen unter Delikatessen,
und der Wein soll nur aus erlesenen Trauben und besten Jahrgängen bestehen."
Die Diener schwärmten aus und brachten aus allen Landesteilen nur das Köstlichste.
Aber der König war nicht zufrieden zu stellen.
"Im letzten Jahr habe ich ein durch nichts zu überbietendes Fest gegeben.
Aber die ganze Stadt sprach nur von dem Fest bei Ramun, dem Maler.
Da wurde getrunken und gelacht,
die ganze Nacht bis zum Nachmittag des nächsten Tages.
Im Jahr davor war es dasselbe.
Ebenso im Jahr davor und davor.
Einmal muss es mir doch gelingen, diesen Wurm zu übertrumpfen,
denn ich, ich bin der König."
Einer der Diener, ein kluger Mann, verneigte sich tief und fragte:
"Mein König, habt ihr je mit dem Maler gesprochen?
Es muss doch einen Grund geben,
warum die Leute sein Fest so lieben,
obwohl sie in einer schäbiger Hütte ihre mitgebrachten Happen essen
und den billigsten Wein trinken müssen."
Der König nickte stumm und sagte:
"Gut, schafft mir diesen Ramun heran!"
Und so geschah es.
"Warum lieben die Menschen so dein Neujahrsfest?" fragte der König.
Worauf der Maler antwortete: "Wir sind Freunde und brauchen einander -
aber mehr brauchen wir nicht. Deshalb sind wir reich."
* Unbekannt *
Wir wünschen
ein glückliches neues Jahr 2011!
a szellemek órája,
amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon,
s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt.
Az egyik tépett, havas szakállú agg,
a másik ifjú ember.
- Elvégeztem, Uram - szól az agg -,
bocsásd el szolgádat!
- és leteszi a tarisznyáját meg a botot.
Januártól decemberig jártam a földi utakat,
és arcod bélyegét mindenre ráütöttem.
Mozgattam az órákat és napokat.
Csírákat szöktettem életbe,
és érett magokat arattam;
a rügyeket virágba borítottam,
és gyümölcsöket is leszedtem.
Öreg sírok hátát behorpasztottam, régi fejfákat eldöntöttem,
temetőket gyarapítottam.
De ott voltam, Uram, a nászágyon is,
és egyformán mértem a szerelem bódulatát és a vajúdás gyötrelmeit.
A folyók új szigeteket raktak, régieket hordtak el,
a hegyek hátán megnőtt a hó, de el is múlott,
a völgyek torkában új források fakadtak,
s a régiekre köveket raktam rendelésed szerint.
Öledbe hullott, Uram, minden.
A növekedés, az épülés is, meg a romlás is;
csak Te maradtál, Uram, változatlan és örök, elejétől fogva.
Az ifjú felveszi a botot, meg a tarisznyát.
Az elnyűtt suháng acélos, görcsös bottá erősödik abban a pillanatban,
s a foszlott tarisznya újjá, kövérré dagad a láthatatlan útravalótól.
-Elmegyek, Uram - szól -, akaratod szerint.
Útravalómat elszórom majd a földi világban.
Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat;
dús kalászokat érlelek, és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban;
aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
Csak egyet kérek tőled, Uram, ha megengeded.
Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz,
bőkeszű a búzaérlelő nyár,
vidám a szüretes ősz és nyugodt, telekamrás a tél,
amiket, ím, tarisznyámba adtál.
Én leszek az idő egy évig, Uram, a Te egyik világodban,
engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek,
és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem,
a könnyet s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre.
Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ.
A vándor elindul a csillagerdők úttalan útjain a Földre."
* Fekete István: Szilveszter éjjel *
"Nagy lábast hoztak be tele vízzel, s a szoba közepére állították.
Horpadt pléhkanálban, a borszesz lángja fölött,
apró ólomdarabkákat olvasztottak,
azután kapukulcsot tartottak a víz fölé,
s a megolvadt ólmot óvatos mozdulattal - a kulcson át - a vízbe öntötték.
Az ólom sistergett a vízben, s rögtön megalvadt.
A családfő feltűrte kabátujját, s óvatos ujjakkal,
mintha rákot halászna ki a fürdőkádból, kiemelte a lábasból a torz öntvényt.
- Csak az árnyéka számít! - kiáltozták.
- Vetítsd az árnyékát a falra!
Éjfél múlt már. A városban még zúgtak a harangok...
"Jobb lesz!" - mondták az optimisták.
S az öregek óvatosan: "Ne legyen rosszabb".
Sokan halottaikra gondoltak e pillanatban.
Sokan ezt gondolták: "Készpénz, egészség!" -
s titokban két ujjal megérintették az asztal fedőlapját.
Az ólom árnyéka sötéten megmaradt a falon,
mint a légypiszok, melyet vegyi szerekkel lehet csak lemosni.
A családfő két ujjal lassan forgatta az ólomdarabot,
új és új szögbe állította, bólogatott és morgott.
A család ott állott körülötte, s kételkedő, reménykedő, gúnyos, alázatos,
fölényes és aggódó pillantások követték az árnyékot.
"Fegyvert mutat" - mondták a pesszimisták -,
torpedózúzót mutat, huszárt karddal, pikás muszkát".
S a fiatalok: "Sítalpas embert mutat, törött lábbal".
S a családfő idősebb nőtagjai: "Drágaságot mutat".
Ezt nem értette senki, de a nagy zűrzavarban elfeledtek tiltakozni.
És a dévajok: "Bölcsőt mutat, bölcsőt és cuclit"...
Az öntött ólom árnyéka a valóságban nem mutatott semmi foghatót és értelmeset...
"Nem mutatott semmit" - mondták a családtagok csüggedten -,
"sem jót, se rosszat".
S eldobták az ólmot, s a lány kivitte a lábast..."
* Márai Sándor: Ólomöntés *
B.Ú.É.K.
2011
Boldog új évet kívánunk!
"Diese Geschichte spielt im alten Persien.
Es war an der Zeit, das Neujahrsfest vorzubereiten.
Der König wies seine Leute an:
"Ich möchte, dass es ein wirklich königliches Fest wird.
Die Gästeliste soll überquellen von illustren Persönlichkeiten.
Die Tische sollen sich biegen unter Delikatessen,
und der Wein soll nur aus erlesenen Trauben und besten Jahrgängen bestehen."
Die Diener schwärmten aus und brachten aus allen Landesteilen nur das Köstlichste.
Aber der König war nicht zufrieden zu stellen.
"Im letzten Jahr habe ich ein durch nichts zu überbietendes Fest gegeben.
Aber die ganze Stadt sprach nur von dem Fest bei Ramun, dem Maler.
Da wurde getrunken und gelacht,
die ganze Nacht bis zum Nachmittag des nächsten Tages.
Im Jahr davor war es dasselbe.
Ebenso im Jahr davor und davor.
Einmal muss es mir doch gelingen, diesen Wurm zu übertrumpfen,
denn ich, ich bin der König."
Einer der Diener, ein kluger Mann, verneigte sich tief und fragte:
"Mein König, habt ihr je mit dem Maler gesprochen?
Es muss doch einen Grund geben,
warum die Leute sein Fest so lieben,
obwohl sie in einer schäbiger Hütte ihre mitgebrachten Happen essen
und den billigsten Wein trinken müssen."
Der König nickte stumm und sagte:
"Gut, schafft mir diesen Ramun heran!"
Und so geschah es.
"Warum lieben die Menschen so dein Neujahrsfest?" fragte der König.
Worauf der Maler antwortete: "Wir sind Freunde und brauchen einander -
aber mehr brauchen wir nicht. Deshalb sind wir reich."
* Unbekannt *
Wir wünschen
ein glückliches neues Jahr 2011!
